Shutterstock 114431893

A baba érkezésével a takarítás fogalma is örökre megváltozik. Gyorsan rájövünk, hogy nemcsak a takarításra szánt idő változik, de a takarítás módja is. A szülői léttel járó újfajta felelősség különös óvatosságra és odafigyelésre sarkall bennünket és a sok változás, illetve újdonság miatt könnyen túlterheltnek érezhetjük magunkat. Azonban néhány babagondozási tippel és takarítási ötlettel - és egy kis idővel -  hamarosan a legjobb anyák lehetünk, és kisbabánk számára a lehető legbiztonságosabb otthont teremthetünk:

  • Legyen egy kosár minden szobában.
    • Nyerjünk helyet és takarítsunk gyorsan, vagyis tartsuk egy kosárban a baba dolgait. A különböző dolgok földről való felszedegetése és elpakolásuk olyan helyre, ahol könnyen megtaláljuk őket lehetővé teszi, hogy minden szobát - ahol a baba és a játékai tartózkodnak - egy pillanat alatt kitakarítsunk. Ez azt is lehetővé teszi, hogy hatékonyabbak legyünk, akkor is ha az egész otthonunk kitakarítására kerül sor.
  • Legyenek kéznél a takarítószerek.
    • Ellenőrizzük, hogy minden felnőtt tudja a családban, hol található a fertőtlenítő spray, hogy azonnal letörölhessünk bármilyen koszos felületet.
  • Menjünk le a szintjére.
    • A felnőttek szemszögéből nézve igen könnyű rápillantanunk a tisztának vélt padlóra és azonnal elégségesen tisztának nyilvánítani. Azonban a kis csibész ideje nagy részét a padlón fogja tölteni, és mi azt szeretnénk, hogy a padló makulátlanul tiszta legyen és ezáltal megóvhassuk kisbabánkat a padlón található baktériumoktól és vírusoktól.
  • A kisebb célok fontosabbak, mint a nagy eredmények.
    • Az egyik legfontosabb dolog, amit meg kell tanulnunk, ha újszülött kisbabánk van, hogy semmi más nem számít rajta kívül, ezért jó, ha megtanulunk lazítani és nem leszünk idegesek amiatt, hogy otthonunk nem éppen kifogástalan. Az elvesztegetett időt - amit az lakóhelyünk tökéletesítésére fordítunk - visszanyerjük az életünket tökéletessé tévő újszülöttel töltött pillanatokban.